Tomi Rocky

A fiatalon nősült Tomi kisfia megszületett, Martin nyolchónapos volt akkor, amikor apja a bácsai Ergényi lakótelepi albérletből egy szombaton bement dolgozni a győri rendezőpályaudvarra. A MÁV beiskolázta, kitanulta a szakmát, az állásra pedig egy barátja tanácsára jelentkezett (szegényt talán azóta is kísért emiatt a bűntudat, pedig a legkevésbé sem az ő hibája volt, ami aztán Tomival történt).

Nem kellett volna azon a szombaton bemennie főszereplőnknek, mint ahogy a kocsik közé is idősebb beosztottja helyett lépett be. Ezt a beugrást akkor Rocky ajánlotta fel kollégájának, mert a rangidős vasutas aznap jött vissza táppénzről a fájós derekával. „Szombaton bementem és két hónap múlva jöttem haza – lábak nélkül.”

Győr két legjobb sebésze megmentette, ami még menthető volt a lábaimból. 23 éves voltam, amikor a jobb lábamat combtőből, a balt a térdem alatt elvesztettem. Sosem derült ki pontosan, mi történt, ki hibázott, miért nem hallotta a mozdonyvezető az utasításomat, miért nem állt meg.” Rocky ezen már nem gondolkodik, de gyakran álmodik a balesetről.

„Akárhová megyek, jön egy vonat, ami másnak fel sem tűnik. Ikrényben nap mint nap edzek, ott megy a vasút, a zakatolás mindenhová kísér. Nemrég azt mondtam, hogy nem tudom eldönteni, az életemnek melyik része a valóság: a baleset előtti huszonhárom év, vagy ez. Most már többet éltem így, mint épen.

Mit lehet átúszni az óceán után?

Történetéből épek és sérültek egyaránt erőt és bölcsességet meríthetnek.

Tomi Rocky: Átúsztam a végzetem

“Nekem mindig lépcsőtől lépcsőig kell úszni.” Jobb mottót ki sem találhatnánk az ország egyetlen nyílt-vízi paraúszójának mondásánál e könyvhöz, a láb nélkül élő és annyi ember példaképévé vált Patkás Tamás – Tomi Rocky – küzdelmekkel teli életéhez.

Fejezetek a könyvből

Futva megtett fiatalság

Nem a balesetem az egyetlen, amit nagyon sajnálok.

A katasztrófa

Szombaton bementem és két hónap múlva jöttem haza lábak nélkül.

Rocky a profi

Patkás Tamás egy győri ikon, aki olyan emberfeletti teljesítményekre képes, amelyek ép embertársainak is becsületére válna.

Nagyobb célok fele

„Eldöntöttük, hogy nagyobb falatot kell majd harapnom a tortából, a versenyzést befejeztem, és úgy tekintem, hogy az eddigi nyíltvízi úszások kiváló alkalmakat jelentettek arra, hogy kellő rutint, tapasztalatot szerezzek”

Ismerd meg Rocky történetét.

Az ebook letöltésével Tomi Rocky jövő évi versenyzését támogatod.

Ma már nem téma a Balaton-átúszás Tominak, idén a kilencediket tolta le, jövőre a tizedikkel fog megbirkózni – feltehetően balatoni záróakkordként.

Győri Parasport Nagykövete

Dézsi Csaba András

„Patkás Tamás egy győri ikon, aki olyan emberfeletti teljesítményekre képes, amelyek ép embertársainak is becsületére válna. Ő tehát egy példakép, és méltó arra, hogy sportnagykövetként képviselje a várost, képviselje a parasportolókat. Ezért őt kértem fel a feladatra” 

A Nemzetközi Nyílt Vízi Úszó Szövetség (WOWSA) 2022-ben a világ tíz legjobb paraúszója közé választotta Patkás Tomit.

A teljesítményt a Magyar Rekorder Egyesület is oklevélben
rögzítette 2023 márciusában.

Mit lehet átúszni az óceán után?

„Eldöntöttük, hogy nagyobb falatot kell majd harapnom a tortából, a versenyzést befejeztem, és úgy tekintem, hogy az eddigi nyíltvízi úszások kiváló alkalmakat jelentettek arra, hogy kellő rutint, tapasztalatot szerezzek”

Nagyobb célok felé

„Mivel állandóan ép úszókkal indultam, a verseny lényege, a dobogóra lépés, számomra lehetetlenné és lényegtelenné vált, így célom mindig a távok legyőzése volt.

Tomi egy uszodai edzés során találkozott össze Rajos Istvánnal, aki leült mellé a padra, és beszédbe elegyedtek.

Győri Úszó SE

„Kínozni kezdett, rettentő kemény volt a heti öt edzés, utóbb azt mondta, kíváncsi volt, mikor dobom be a törölközőt. A kilencedik hét után dobtam be, ő négy hétre számított – mint később bevallotta. Meg-tanultam mellette, mit jelent egy edzőre figyelni, rá-világított a problémáimra, neki pedig nyilván a dolog „para része” lehetett új kihívás.

Mondjuk legalább a lábtempómon nem kellett dolgoznia” – viccel Tomi a sérültségén.

Tomi Rocky jövő évi versenyzését minden egyes támogatói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatná Rockyt, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.