Tomi Rocky: Magyarország egyetlen nyíltvízi paraúszója
Magyarország egyetlen nyíltvízi paraúszója.
Győr város parasport nagykövete.
Évek óta képviseli a mozgáskorlátozottak ügyét.
Az 1971-ben született győri Rocky 1994-ben borzalmas munkahelyi balesetben, a MÁV pályaudvarán elveszítette lábait. Kerék alá szorult a jobb lába, ezért keresztbe vetette magát a sínen. Így bal lába is a tolató szerelvény alá került, de ő maga nem veszett oda. Combja maradványát látva derekáról lerángatta a spanifert, és rászorította a spriccelő sebre, ezért nem vérzett el. Nem engedte, hogy a sors döntsön. Nyolc hónapos gyermek apja volt.
Ezután kisfia felnevelése és a család jelentette számára az élni akarás szinte egyetlen hajtóerejét, de a halálvágy is rátört nem egyszer, emésztette a magány, a barátok nélküli élet 20 éven át. Aztán 2014-ben úszni kezdett, megtanulta, hogyan tartsa fenn a testét a vízen, amely – saját megfogalmazása szerint – “kejfeljancsiként” billen ki, főként a sós tengeren.
Átúszta 2015-ben a Balatont Révfülöp és Balaton-boglár között (azóta minden nyáron), majd jelképesen a város, a megye, az ország vízi határait, 2020 augusztusában Isztambulban a Boszporuszt. Győr polgármestere 2020-ban a Győri Parasport Nagykövetévé nevezte ki.
A Magyar Paralimpiai Bizottság kérésére részt vett a klasszifikáción, ami alapján gyorsúszásban S7, mellúszásban SB6 besorolást kapta. Medencés versenyeken indult az ép úszókkal, felkerült a Magyar Úszószövetség ranglistájára 50, 100 és 200 méteres gyorsúszásban. Azóta megjárták Dániát, Horvátországot, Ausztriát, Oroszországot, Szlovákiát és az Egyesült Államokat. A leglátványosabb dobása az Alcatraz-börtön és San Francisco-öböl közötti szoros átúszása volt 2022 augusztusában.
„Amikor úsztam, elértem egy pontonhajót és megkapaszkodva a létrában kértem folyadékot és szőlőcukrot. Túl voltam a táv első harmadán, aztán úsztam tovább, és valahol a kétharmadnál belekapaszkodtam egy újabb lépcsőbe, és amíg kifújtam magam és ittam egy kicsit, két srác mögém állt. »Mássz már ki, nem bírjuk, szeretnénk kimenni mi is! Mondom nekik Nem tudok kimászni. Már miért ne tudnál? Mert nincs lábam– feleltem, ezzel úsztam tovább. Erre azt mondja az egyik: Mi az, hogy nincs? Jé, tényleg nincs. Akkor miért vagy itt? Átúszom a Balatont–kiáltottam hátra.”
Ma már nem téma a Balaton-átúszás Tominak, idén a kilencediket tolta le, jövőre a tizedikkel fog megbirkózni – feltehetően balatoni záróakkordként.
„Megismersz? – kérdezte. Ráztam a fejem, aztán elmondta, hogy ő volt az a balatoni hajónál és elmesélte, amikor látták, hogy én tovább megyek lábak nélkül, ők is folytatták. Ha nem vagy ott, nem ússzuk át.”
A teljesítményt a Magyar Rekorder Egyesület is oklevélben
rögzítette 2023 márciusában.
„Eldöntöttük, hogy nagyobb falatot kell majd harapnom a tortából, a versenyzést befejeztem, és úgy tekintem, hogy az eddigi nyíltvízi úszások kiváló alkalmakat jelentettek arra, hogy kellő rutint, tapasztalatot szerezzek”
„Mivel állandóan ép úszókkal indultam, a verseny lényege, a dobogóra lépés, számomra lehetetlenné és lényegtelenné vált, így célom mindig a távok legyőzése volt.
„Nemcsak tüneményes úszó, hanem rendkívüli ember – vicces, melegszívű, kitartó… egyszerűen túl sok pozitív dolgot lehet mondani erről az emberről. Mányoki Attila, az egyik legjobb maratoni, Oceans Seven úszó – ő pedig alázattal segítette Tomit, hozta a kitartását és a fertőző nevetését az úszáshoz. Tomit és Attilát egy rendkívüli edző, Rajos István is elkísérte, valamennyiüket bármikor várjuk a hajóinkon! Ezek azok az emberek az életben, akik mosolyt csalnak az arcunkra,
inspirálnak, és arra késztetnek, hogy minden egyes nap kimenjünk a vízre.”
Tomi Rocky jövő évi versenyzését minden egyes támogatói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatná Rockyt, kattintson az alábbi gombra.
Büszke vagyok arra is, ha én lehetek a példaképük és más irányt mutathatok azoknak, akiknek a értékrendét megzavarja a sok tel jesítmény nélküli TikTok-sztár.
Egy tizenhat éves lánytól kaptam egyszer csak üzenetet az egyik alkalom után. Leírta, hogy nagyon tetszett az előadás és csak azt szeretné elmondani, hogy egy hó-napja nem beszél a szüleivel, haragban vannak és most oda fog menni az anyukájához, bocsánatot kér tőle és megígéri, hogy többet segít neki. A barátnő-jével is felveszi a kapcsolatot, kibékül vele, és mert az alakjával sem elégedett, elkezd sportolni”
„Furcsán mutathattam, és ehhez kellett Dézsi Csaba András polgármester, aki felvállalt engem” – teszi hozzá. „Így végül talán nemcsak a sérültséggel szem ben – de az efféle, sorból kilógó fazonokkal szemben is – sikerült elfogadóbbá tenni a felnőtt társadalmat, a diákok szüleit is.”
Ma már nem téma a Balaton-átúszás Tominak, idén a kilencediket tolta le, jövőre a tizedikkel fog megbirkózni – feltehetően balatoni záróakkordként.
A honlapon található képeket szerzői jogok védik, azok felhasználása engedélyköteles. A honlapon elhelyezett képeket előzetes engedély nélkül tilos lementeni és kereskedelmi célra felhasználni.